Rólunk

 JUMPPLUS WORLD

      Jumpplus World fő célja az oktatás és a kreativitásra való ösztönzés, mindez egy sporteszköz, az ugrókötél segítségével. Égess kalóriákat, tanulj valami újat, élvezz egy jó kardió edzést, fejleszd a koordinációdat, koncentrációdat és kondíciódat, csatlakozz egy kiváló csapathoz – mindent egy csapásra – az ugróköteles óráinkat és képzéseinket Neked terveztük.

Alapító - Bánhegyi Adrienn

Testvéremmel, Katával együtt, azután kezdtünk ugrókötelezni, miután édesapánk egy ugróköteles klubot alapított sajátos nevelési igényű tanulóinak, azzal a céllal, hogy fejleszteni tudják képességeiket. Az ugrókötél egy könnyen elérhető és nagyszerű eszköznek bizonyult!

 

Egyre több tanuló csatlakozott az délutáni órákhoz és örömmel tanult új ugróköteles mozdulatokat, így az eredeti cél hamar megvalósult.

Ezután csatlakoztunk a Nemzetközi Kötélugró Szövetséghez (akkori www.fisac.org) és több Európa – és világbajnokságra is eljutottunk.

 

Így a gyermekkori álmom megvalósulni látszott – valamiben a legjobb szerettem volna lenni a világon – ez az ugrókötelezés lett. Több Európa és világbajnoki cím megszerzése után, először testvérem Kata, majd pedig én is meghívást kaptam a Cirque du Soleil társulatába, valamint számos más színpadon és rendezvényen is előadhattam ugróköteles műsoromat (NBA New York Knicks, Orlando Magic, Hollywood – Home and Family etc.) Az ugrókötelezés lett az a sport amit leginkább szeretek (a mai napig), és hiszem, hogy nagyon különleges hatása van nem csak a fizikai, hanem pszichikai jólétünkre is.

Testvevés szakos tanárként, folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy megoszthassuk tudásunkat a következő generációval, tanárokkal, edzőkkel, sportolókkal, illetve mindazokkal, akik szívesen tanulnak valami újat! Az elmúlt évek során nagyon sok ugróköteles foglalkozást tartottunk, amikről kiváló visszajelzés érkezett!

A pozitív visszajelzések ösztönöztek arra, hogy megszülessen a Jumpplus World. A név is arra utal, amit a programjaink képviselnek: egy egyszerű eszköz maximális “kihasználása”, a nagyközönség körében – nagyon sok lehetőség vesz bennünket körül, egy ugrókötél is elég lehet arra, hogy bejárjuk vele a világot.

Ezeknek a céloknak a tükrében, örömmel osztjuk meg Veletek a hivatásunkat!

X
Függetlenül ellenőrzött
141 vélemény